Ahogy végignéztem az életemen, azt láttam, hogy két fő területen győzött le az ellenség. Akkor néztem pornográfiát, amikor elnapolás volt a repülőutak között (ilyenkor egyedül voltam, távol a feleségemtől), és a közösségi médiát használtam, hogy szexuális erkölcstelenséget kövessek el. Többször megadtam magam ugyanazoknak a kísértéseknek, utána szégyenben éltem sokáig. Ismerős ez?
4.Kérdés Kérlek, gondold át az életedet és a bűnnel szembeni harcaidat. Hol buktál el? A válaszodban kérlek légy annyira részletes, amennyire csak lehet:
Jelentkezzen be / hozzon létre egy fiókot a regisztrációhoz, vagy ott folytathatja, ahol abbahagyta.
Ahogy kerestem az Urat szabadulásért a szexuális bűnből, a Róma 8-hoz vezetett, azt mondván, hogy adjam halálba testem gaztetteit. Legyek különös tekintettel a közösségi médiára és a szexuálisan tisztátalan tartalmakra. A haláláig harcolnom kellett vele. A győzelem nem véletlenül történik, hanem imádsággal megtervezve és pontosan végrehajtva a tervet, amit Isten ad.
íme a haditerv, amit kezdetben adott nekem az Úr:
Repülési szünetek alatt kivittem a TV-t a hotel szobámból és odaadtam a másodpilótámnak (ami érdekes beszélgetésekhez vezetett). Ez ma már nem lehetséges, mert a TV-k fel vannak szerelve a falra, de a recepciónál lehet kérni, hogy blokkolják a felnőtt tartalmakhoz való hozzáférést a szobánkban.
Megtanultam, hogyan kell használni a „Korlátozások” funkciót a tabletemen és az okos telefonomon és blokkoltam minden egyes oldalt, kivéve néhányat, amiket „fehér listára” raktam. Olyanokat, amiket a munkámhoz és a Biblia tanulmányozáshoz használok. (Te is kikeresheted az utasításokat, hogyan tudod megcsinálni saját magadnak). Megkértem a feleségemet, hogy adja meg a jelszót ezekhez a korlátozásokhoz és ne árulja el nekem azokat.
Teljesen leiratkoztam az összes közösségi oldalról. A feleségemnek viszont volt jelszava az email fiókjaimhoz.
Megszakítottam minden bűnös kapcsolatomat és megváltoztattam a telefonszámomat, az email címemet, úgyhogy nem tudtam többé kapcsolatba lépni velük.
Ez harc volt, és miután megléptem ezeket a lépéseket, végre reményem lett a győzelemre! „Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.”(Róma 8:13) Ekkor kezdtem el gyakorolni a Szellemmel Járást.
A fenti csak a kezdet volt, de egy jó kezdet. Nem volt megalkuvás, mindennek el kellett pusztulnia! „Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével! A kereszten a világ meghalt a számomra, és én is meghaltam a világnak.” (Galata 6:14)
A kereszt halálra adja a világot minden vonzásával együtt és halálra adja azokat a dolgokat is, amik csábítottak. A kereszt kétszeres halál, ami azonban kétszeres győzelem nekünk, hívőknek.
Barátom, ez a mai csak a kezdet. Még sokkal több mindenről kell szólni és beszélni, de ez csak az eleje.
Most azonban szeretnék teret adni neked, hogy tanácskozhass az Úrral, arról, hogyan öld meg a kéjvágyaidat. Gondold át azokat a területeket, amikben gyenge vagy, ahogyan kilistáztad a 4. kérdésnél. Imádkozz, és kérd Istent, hogyan add halálba ezeket a területeket. Várj az Úr válaszára, mert világos terveket és utakat fog adni neked, hogy legyőzd ezeket azáltal, hogy meghalsz számukra. Azután, amikor készen vagy, kérlek válaszolj a következő kérdésre:
5. Kérdés Mi a haditerved arra, hogy keresztre feszítsd a kéjvágyaidat? Légy szélsőséges ennek a megfogalmazásában; ez élet, vagy halál!
Jelentkezzen be / hozzon létre egy fiókot a regisztrációhoz, vagy ott folytathatja, ahol abbahagyta.
A következő leckében meg szeretnénk nézni, milyen szerepet játszik a Megtisztulás a keresztnél a haditervünkben.