5. kérdés: Ádám Évát hibáztatta, de kit hibáztatott a bűnéért?
Ádám azt mondta: „Az asszony, akit te adtál mellém, ő adott nekem a fáról, és így ettem.” Ez a te hibád, Isten! Te adtad nekem ezt a nőt!
Amikor a feleségem először rajtakapott, hogy pornográfiát néztem, őt hibáztattam. Nem felel meg az igényeimnek. Túl elfoglalt volt a gyerekekkel. Nem volt elég csinos. Nem volt elég izgalmas. Az ő hibája volt. Ha nem bosszantott volna fel, vagy nem hanyagolt volna el engem, akkor nem néztem volna pornográfiát. És ezzel a vádaskodással nemcsak a feleségemet sértettem meg, hanem Istent is hibáztattam, aki nekem adta a feleségemet. Az ilyen típusú gondolkodás és a hibáztatás csak a bűn rabszolgaságában tart minket.
Barátom, te is tetted már ezt? Kifogásokat kreáltál, és másokat hibáztattál saját bűneidért? Ha igen, miért nem bánod meg, ismered el bűneidet, és fogadod el Isten szeretetét és kegyelmét, és lépsz tovább erről a fájdalmas helyről?
Dávid így imádkozott Istenhez, „Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted.” (Zsoltárok 51:4)
Így kell tisztán gondolkodni, ahelyett, hogy másokat hibáztatnánk. Megalázkodni az Úr előtt, vállalni a bűneinket, majd elismerni, hogy Jézus átvette bűneink tulajdonát és meghalt értük. „Aki elrejti bűneit, az nem boldogul, de az, aki bevallja és lemond azokról, kegyelmet talál” (Példabeszédek 28:13).
A bűn arra késztet bennünket, hogy befelé nézők és én-központúak legyünk. A bűnben „rövidlátókká és vakokká” válunk (2. Péter 1: 9), és csak önmagunkra gondolunk. Emlékszem, hogy a tisztátalansággal eltöltött idő alatt minden rólam szólt. Te hogy vagy ezzel?
Ezután vegyük észre, hogy az első reakciónk, amikor bűnbe kerülünk, általában a hibáztatás. Amikor Isten további kérdést tett fel Ádámnak, Ádám így válaszolt:
1 Mózes 3:12 „Az asszony, akit te adtál mellém, ő adott nekem a fáról, és így ettem.”