Dontaye írta: Mióta végzem a Foglyok Kiszabadítása, Tisztasági Kiképzőtábort, van bennem egy tudatosság magammal kapcsolatban, ami eddig nem volt. Nem csak a kísértéseimnek vagyok tudatában, hanem annak is, hogy milyen nagy szükségem van Istenre.
Felnőttkorom nagy részében nagyszerű munkát végeztem az állandó kételkedéseimmel, de ez egyáltalán nem volt hasznomra, hiszen Jézus nem ezért halt meg értem. Jézus azért halt meg értem, hogy csatlakozzak Hozzá, az Ő halálához, eltemetéséhez és feltámadásához.
Most már jobban tudom és másként élek. Éppen egy üzleti úton vagyok és ahelyett, hogy megadnám magam a kísértésnek, elkezdtem aktívan gondolkodni azon, hogyan védhetném meg magam a hűtlenségtől, ami a pornográfia és önkielégítés formájában jelenik meg, valamint hogyan őrizhetném meg a szexuális vágyaimat kizárólag a feleségem irányában.
Apa nélkül nőttem fel, így nem volt, aki vezessen, és olyan dolgokban kerestem nyugalmat, ami Istennek nem tetszik. Egy igazi pornófüggő, önimádó nőcsábász voltam. Képtelen voltam elköteleződni és megfelelően értékelni a nőket, mert teljesen arra voltam ráállva, hogy csak szexuális szempontból lássam őket. Ez a kurzus emlékeztetett engem arra, hogy miért is lettem keresztyén, és hogy Krisztus arra hív, hogy a lányomnak jó példát mutassak! Olyan sok nőt láttam a gyülekezetben, akik szellemileg sérültek, mert az apjuk nem az Úrral járt. Ez nem mentség, de ez a valóság.
Ezen a kurzuson megtanultam, hogy minden egyes nap szükségem van rá, hogy megtisztuljak Krisztus vérében a kereszt alatt. Fel kell kelnem, hogy a Szellemmel járjak és harcoljak a testem ellen. Megtanultam, hogy ahhoz, hogy igaz Keresztyén lehessek, úgy kell küzdenem, mintha a Hádésszal harcolnék, hogy megvédjem a kapcsolatomat Istennel. Szóval, köszönöm, hogy megosztottad velem az utad, a nyíltságodat és hogy megmutattad, hogy van másik út.
Ajánlom ezt a kurzust mindenkinek, aki szeretné tudni,hogy valójában mit is jelent Keresztyénnek lenni, és mindenkinek, aki szeretne megtanulni győzni a világ, a test és a gonosz ellen.
7. Kérdés. Milyen gondolataid vannak Dontaye bizonyságtételével kapcsolatban? Tudsz kapcsolódni a történetéhez? Kérlek, oszd meg hogyan:
Jelentkezzen be / hozzon létre egy fiókot a regisztrációhoz, vagy ott folytathatja, ahol abbahagyta.