16 lecke Isten Szelleme és a Megváltatlan Testünk

1 és 2 kérdés

Üdvözöllek barátom, köszöntelek ismét! Remélem hasznosnak és bátorítónak tartod ezt a tanulmányt!
Az előző leckében azokról a küzdelmekről tanultunk, amiket nekünk, hívőknek kell elviselnünk. Felismertük, hogy hívőként még mindig ott van a test. Ezért annak ellenére, hogy szívünk szerint jót tennénk, mégis azon kapjuk magunkat, hogy nem azt tesszük, amit tenni akarunk. Ennek ellenére, az önmeghatározásunkat nem a bűn-harcokban találjuk meg, hanem Jézus Krisztusban, aki megszabadít minket.
Megjegyeztük korábban, hogy ha a Szellemmel járunk, akkor nem fogjuk kielégíteni a testünk vágyait. Ma, a Róma 8-ban meg fogjuk látni a Szent Szellem két szerepét és azt is, hogyan segít rajtunk, miközben járunk Vele testünk gyöngesége miatt.
Az előző leckét ott hagytuk abba, hogy harc van bennünk. Pál azt állította, hogy rabszolgaként el lett adva a bűnnek. Eszerint, a test követeli a kielégítést, és néha (Pál) meg is adta magát. Ennek a bukásnak köszönhetően, és a rabszolgaság miatti csalódottság fényében Pál a következő szavakat írja:
Róma 8:1-2 (UFO) Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, 2 mivel az élet Szellemének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.

1.Kérdés A Róma 8:1-ben Pál elmondja, hogy nincs kárhoztató ítélet ellenünk, akik Krisztusban vagyunk. Mit mond a Róma 8:2-ben, mit tesz Isten Szelleme értünk?

Jelentkezzen be / hozzon létre egy fiókot a regisztrációhoz, vagy ott folytathatja, ahol abbahagyta.
Barátom, mindig össze kell kapcsolnunk a „nincs kárhoztatás” kifejezést a szabadsággal. Jézus megszabadított a „halálnak testéből”. Felvitte minden vétkedet és büntetésedet a keresztre, ezáltal mentessé tett a bűn büntetésétől; és most Isten Szelleme azon dolgozik, hogy megszabadítson a bűn hatalmától. Ez a Szent Szellem egyik fő szerepe; gyakorlatba ülteti a szívünkben Krisztusnak a Kereszten végzett munkáját, és „megszabadít minket a bűn és a halál törvényétől.
A Róma 8:1-et (nincs kárhoztatás) a 8:2 követi („megszabadítottnak” lenni), és ez a kettő mindig együtt jár. A bíróságon, ha a bíró nem marasztal el, hanem kijelenti rólad, hogy ártatlan vagy minden vádpontban, akkor szabadon távozhatsz. Ha nem kárhoztatnak, akkor szabad vagy!
Ennek ábrázolását megtaláljuk a János 8:1-11-ben. A Farizeusok Jézus elé hoztak egy házasságtörésen kapott nőt, és megkérdezték Tőle, hogy mi legyen vele? Mózes törvénye alapján a nő halálbüntetést érdemlő bűnben vétkezett, de Jézus a következő csodálatos szavakat mondta neki: „Én sem kárhoztatlak téged. Menj el, és többé ne vétkezzél!” (János 8:11). Látod, hogy a „kárhoztatás hiánya” szabadságot eredményez? Jézus nem azt mondta, hogy „eredj el, ne vétkezz többet, és akkor én sem foglak kárhoztatni”, hanem „Én nem ítéllek el téged. Menj, és abban a szabadságban élj, amit adtam neked, ne a bűnben!”
Isten Szelleme megszabadít minket a bűn és a halál törvényétől, és mindezt az evangélium üzenetével teszi. Jézust ítélték el helyettünk, és ezért nincs ítélet rajtunk.
A kárhoztatástól való szabadság mindenki számára elérhető, aki hisz Jézusban, függetlenül attól, hogyan éltünk eddig, milyen bűnöket követtünk el, vagy milyen hosszan éltünk benne. Barátom, az üzenet számodra most az, hogy nincs kárhoztatás ellened, ha Jézus híve vagy. Isten nem ítél el két embert ugyanazért a bűntényért, és Jézus már „elfoglalta a helyedet” és büntetésedet; tehát te szabad vagy! A Szent Szellem akarja, hogy fogadd el a szabadságnak ezt az üzenetet és mától alkalmazd az életedre. Azt akarja, hogy hidd el, fogadd el, köszönd meg Istennek és hagyd el „bűnös életed” őérte.

2. Kérdés. Szeretnéd itt és most megköszönni Istennek, hogy nincs kárhoztatás ellened amiatt, hogy hitet vetettél Jézus Krisztusba? Kérlek, írd le ide a gondolataidat.

Jelentkezzen be / hozzon létre egy fiókot a regisztrációhoz, vagy ott folytathatja, ahol abbahagyta.

Megtisztulás Kiképzőtábor